Rólunk

Küldetésünk

Portfóliónkat hirdető partnereink teljeskörű kiszolgálásának érdekében alakítottuk ki. A hiperlokális médiumok kiemelten fontosak a helyi tartalom iránt érdeklődő lakosság számára, így a Village Media megalakulása óta folyamatosan keresi az együttműködést ezen kiadókkal.
Jelenleg, összesen 448 médiafelületre vonatkozóan ajánlunk integrált megjelenési lehetőségeket a hirdető kommunikációs üzeneteinek elhelyezésére. Partnereink általunk akár országos lefedettségű médiakampányt is megvalósíthatnak. Természetesen a kisebb településekre vonatkozó, egyedi megrendelések esetében is keretmegállapodásaink által az elérhető legmagasabb kedvezményszinten készítjük el számukra testre szabott ajánlatainkat.

Tematikus portfóliónk által pedig az olvasók érdeklődési köre alapján határozhatjuk meg a hirdetők számára az üzenethez, célcsoporthoz leginkább illeszkedő médiafelületeket. Közéleti, üzleti, ismeretterjesztő, életmód és ágazati szaklapok felületein display típusú, tartalmi és ezek kombinált megoldásaival állunk rendelkezésre. Kampánymenedzsereink minden megjelenési, technikai paraméterrel naprakészek, így a lehető legrövidebb határidővel indíthatjuk el a kampányokat, melyeket azok lezárásig nyomonkövetnek és precízen adminisztrálnak.

Helyi hírek fontossága a lakosság számára

A kutatási adatok alátámasztják, (Kantar-TGI 2021.I-IV.negyedév) hogy a lakosság kiemelten érdeklődő a helyi hírek iránt, amelyet a helyi regionális televíziók, helyi rádiócsatornák, sajtótermékek és a kifejezetten lokális közéleti hírekkel foglalkozó weboldalak felületein érhetnek el.

**18+**korosztály esetében a megkérdezettek 62,6%-a érdeklődik ezen médiatermékek által közölt helyi hírek iránt. A postaládákba ingyenesen terjesztett lapok olvasottságára vonatkozó kérdéskörben a 18-37 éves korcsoport valaszadói nyilatkoztak arról , hogy rendszeresen átnézik ezeket a sajtótermékeket.

A Village Media ezen hiperlokális tartalmakat kiadó médiaszolgáltatók hirdetési felületeinek értékesítésére alakult. Jelenleg összesen 390 lokális hírekkel foglalkozó médiafelület üzemeltetőjével állunk kapcsolatban. Kampánymenedzsereink a médiafelületek minden technikai paraméterét felhasználva, hirdetni vágyó partnereink számára azonnal komplex médiaajánlatot készítenek, ezáltal a hirdetőnek nem szükséges egyedi alkufolyamatokat bonyolítani az egyes kiadókkal, keretmegállapodásainknak köszönhetően az elérhető legmagasabb kedvezményszintet tudjuk számunkra biztostani, A kiadókkal szoros együttműködésben, minden információnk naprakész, aminek köszönhetően egyedülálló gyorsasággal el tudjuk indítani a kampányokat Minden, az elfogadott médiatervben szereplő felületen dokumentáljuk a megjelenéseket, a kampányokat kiértékeljük és elvégezük az összes kapcsolódó adminisztrációt.

Kapcsolat

Village Media Kft.

1135 Budapest, Kisgömb utca 14-16.

Elérhetőségeink

© 2023 Village Media. Minden jog fenntartva.